Nézőpont kérdése 2.

Bárcsak feleekkorák lennének a melleim. Kár volt berakatni az implantokat, megszűnt minden idegvégződés. Ráadásul nehezek is, a hátam leszakad. Ó, jesszus! Húsz év múlva legyőz a gravitáció, és a bimbóim alacsonyabban lesznek a köldökömnél. Szemkontaktus helyett pedig minden túlvezérelt kan rögtön a dombok közé akar spriccelni.

A seggem jó, ez tény. Szoknya nélkül hordom a harisnyát még télen is. Örök hálával tartozom a természetnek, hogy ilyen csodát alkotott. Viszont jó lenne, ha egy pasi végre a belsőm miatt is szeretne, és nem csak a hátsómat markolászná bárgyú vigyorral a pofáján.

Itt van ez a Rómeó. Jóképű, izmos, vagány, csak minden barátnőmmel félrekefélt már. És erőszakos is. Bárcsak lenne egy szolid, visszafogott, szerető pasim, aki nem verné kékre a bucimat esténként.

A tököm tele van ezzel a hodály, városi tankkal is. Szép, fehér, de sokat zabál, és nem érzem a kiterjedését. A plázánál is csak a rokkant parkolóba tudok vele beállni, a proli tömeg meg csak röhög rajtam. Esténként céltalanul körözök vele a városban, remélve, hogy a könnyeim végre megszűnnek záporozni.

Jut eszembe, vennem kell egy új kiskutyát. Egy olyan kis cukker édibédit. A legutóbbi megint befulladt a ridikülbe, miközben önfeledten shoppingoltam. Miért nem bírják ezek a strapát?

Nézőpont kérdése 1.

Nézd azt a csajt!

Ó, ha csak feleakkora melleim lennének, mint neki. Még a műanyag zacskóbeültetés kínjait is bevállalnám értük. A mellkasom lapos, mint egy bulimiás etióp agáré. A férfiak közül csak a háziorvosom tapogatja őket, ő is csak hivatalból. Meg fognak egyáltalán nőni valaha?

A seggem nem jó, ez tény. A legnagyobb nyári melegben is hosszú farmerben rohadok, hogy ne kelljen szégyenkeznem. A természet túl bőkezű volt a zsírsejtek osztogatásakor, soha nem fogom ezt neki megbocsájtani. Lesz valaha is olyan pasi, aki nem undorral tekint majd rá?

Itt van ez a Sanyi fiú. Jóképű, csinos, de olyan pipogya, hogy nemhogy szex, de még egy szorosabb ölelés sem lesz a dologból. Bárcsak lenne egy izmos, vagány srác, aki néha barátilag elpaskolná a fenekem.

Bárcsak kifognék én is egy férfit, aki szintén egy olyan óriási, hófehér terepjáróval viszonozná a szeretetemet. Egy ilyen döggel méltóság teljesen gördülhetnék be a pláza parkolóba is, végre emberszámba vennének. Biztosan jó érzés egy ilyennel esténként csak úgy céltalanul autózgatni a városban.

Mi a titok? A kiskutya? Nekem csak egy keverék, öreg kutyám van, de büdös és Anyunál lakik. Rajongva imád, és hűséges, nem mondom. De vele nem lehet megjelenni, a táskámba sem fér bele. 

A zene az elrepít innen

Lassan, megfontoltan csúszik le őszes, borostás állán a citrommal ízesített sör hófehér habja. Nem törődik vele, vannak rosszabb dolgok is az életében. Szívének fájdalmát csak egy pillanatra enyhíti a lágynak ígérkező, de a végkifejletnél uvulát rázó böfögés. A kopott, fekete bőrfotel karfáját markolja idegesen. A gitár a sarokba dobva rég. A dohányzóasztal sarkán, kis batyuban egy levágott tincs őrzi egykori rocker énjének őszinte pillanatait. Meredten bámulja a TV képernyőt, és nem akarja elhinni, hogy már a sokadik szériát nyomják a műsorból.

Már az előválogatáson jelezték neki, hogy nagyon sokra fogja vinni. Sokkal többre, mint versenytársai. Rutinosan váltogatta a hathúroson azt a négy akkordot, amit serdülő kora óta kitartóan gyakorolt. Meggyőzően tudott hozzá hörögni is. A kép összeállt, a stáb tapsikolt. Győzelmi mámor, konfetti zápor. Másnapra boltokban az új cédé.

Rongyosra játszották a kereskedelmi rádiók. Hetekre előre be volt táblázva bulikkal a naptár. A szerződések miatt toporgott raklapokból ácsolt színpadokon, de ezt bőven kompenzálta a sikítozó, nedves bugyikkal dobálózó tinilányok hada. Befutott. Munkahelyét, a régi barátait, régi életét végképp eldobta. A managere mondta, hogy ő már sokkal magasabb szinten van náluk. Elhitte.

Akkor érkezett az állas, amikor a csúcsokat ostromolta. Megrágták, kiköpték, eldobták. A könnyen érkezett mámorító siker –a szokásához híven- pillanatok alatt elillant. A bulinak vége.  A pénze erősen fogytán, de valamit tennie kell. Neve már csak a bulvárújságok apróhirdetési rovatában tűnik fel olykor.

A legendás, sokat megélt zenész egyedül üli a huszonharmadik születésnapját. Nincs oka ünnepelni. Gyűlöli az embereket, az életét, gyűlöli a zenét. Nem hiszed? Akkor kapd el a gitárját, és kezdd el pengetni azt a számot, amivel befuttatták. Máris szorulnak a húrok a nyakad körül!

Tudok egy munkát

Mit csinálsz, ha megvágod az ujjad egy éles késsel?  Hangosan felszisszensz.  Pár nap múlva már nem is emlékszel rá. A főnököd becsmérlő beszólásai okozta lelki sebeidet mégis évekig nyalogatod, újra és újra kifakasztva azokat. Az első melómat egy penge okozta seb miatt hagytam ott.

Miután nagy arccal leléptem otthonról, elég hamar rájöttem, hogy az élethez nem elég az elégedetlenség. Éhes voltam, kaja kellett. Egy akkor induló kifőzdében, az Élet éttermében szakács mellé álltam segéderőnek, így könnyedén tudtam tápot lopkodni a spájzból. Hagymát aprítottam 8 órásnak mondott munkában. Valójában 4 órás bejelentéssel, 12 órás munkaidőben. Kitanultam a vágás minden csínját-bínját, később már piríthattam is. Így lettem az első farkas, aki sütni tud.

Komoly volt a felelősség, hiszen a hagyma az étel lelke. Ha elfeketítem, vagy nem sütöm át eléggé, az egész mehet a levesbe. Illetve pont oda nem. Igyekeztem, robotoltam. Komoly munkával elértem, hogy miattam jártak az étterembe az emberek, országos hírünk lett. Elismerést persze soha nem kaptam. A főnöknek soha nem volt jó semmi. „Hogyan tartod azt a kést? Miért nem csinálod gyorsabban? Mi ez a rendetlenség az asztalon? Miért nincs rajtad sapka? Miért van rajtad sapka?” Vöröslő homlokán lüktetett az ér, azt reméltem egyszer csak szétrobban a feje. De nem robbant. Remegő gyomorral mentem be minden reggel, vajon milyen letolásban részesülök már megint. Könnyeim potyogtak, a „hagymára kentem”. 10 év telt el így.

Azon a bizonyos napon a tízedik munkaóra tájt megengedtem magamnak egy gyors pössentést a mosdóban. Visszatérve az asztalomnál a kedves vezérem fogadott. Kezében tartotta azt a sniccert, amivel a hagymát vágtam. Oltári patáliát csapott, amiért a pengét nem a gyárilag előkészített helyen törtem el, hanem derékszögben. Azt hittem először, hogy csak viccel, de nem. Ez komolyan számon kérte rajtam, hogy hogyan használhatom így a kést. Sunyi malac szemei lázasan kutatták tekintetemet a választ követelve.

Nem tudtam válaszolni. Abban a pillanatban valami furcsa, határozott kis kattanást éreztem a fejemben. Azt hiszem, hirtelen elpattant egy húr. Az utolsó ép idegszálam, amin már évek óta táncolt ez az éttermi fogyatékos. Belemarkoltam felettesem zsírtól és felsőbbrendűségtől csillogó hajába. Belecsaptam a lecsóba. A fejét. Így lettem az első farkas, aki ütni tud. Mint utólag kiderült, mégsem mentolos cukorka volt az a pár fehér bigyó, ami a tálcának érkezéskor hullott ki a szájából. Fogtam egy tejszínhabos flakont és a hátsó szelepen keresztül csúcsra járattam a palackot. Mármint az ő hátsó szelepén keresztül. A konyhai élet megállt, a döbbent pincérek között lazán kisétáltam. Volt munkaadóm erőtlen nyöszörgése törte csak meg a csendet.

Kezdő, kihasználható és naiv kis pancser voltam. Tanulópénznek jó volt, csak túl sok időt vett el az életemből. Eldöntöttem, hogy addig harcolok, addig hajtok, amíg a saját főnököm nem leszek.

Furi Farm © 2019