Hangok a fejemben

Nem szűnnek a hangok. Nem akarom őket hallani, de mégis folyton itt kavarognak az agyamban. A dobhártyám az idegrendszeremmel vállvetve szorgosan írja a felmondási kérelmét. Ezek a hangok azt parancsolják, hogy hirtelen felindulásból megvajazott tangapapuccsal verjem pirosra valakinek a pofiját. Legszívesebben köntösben állnék ki az utca közepére, és vöröslő fejjel ordítanám a világnak:

MIÉRT NEM HAGYJÁTOK MÁR ABBA???

Egy nap pihi van egy héten, de akkor sincs nyugtom. A szomszédnak sincs, nem bír a vérével. Úgy tudja, hogy a vasárnap reggeli hat óra húsz perc a legideálisabb időpont arra, hogy megmutassa miként lehet a susnyásban megbújó féltégla törmeléket, rozsdás kerítésdrótot darálni az új benzines fűnyíróval. Elhiszem, hogy büszke a masinára, de tíz után már én is büszkébb lennék rá.

Ha épp nem a fű nyíródik, akkor mindenképp az autót kell berhelni. Három célszerszámot ismer a magyar: kalapács, csavarhúzó és a flex. Az az ász, az mindent visz. Én nem tudom elképzelni, hogy egy géplakatoson kívül másnak mi keresnivalója van a sikítóval a motortérben. Biztosan létezik rá megnyugtató válasz.

Jó, túltettük magunkat a reggeli sokkon, végül is ki korán kel… Korán kel, mint a testvére által zrikált szomszéd kislány, akinek bájososan csengő hangja tölti ki a körfűrészek leállása miatti űrt:

Ne mááár! Haggyá má’ békéén! – közli a tényállást a nála alig idősebb vér szerinti rokonával.

Bim-bam hallik, végre jó ebédhez szól a nóta. Áhhh. Leves-rántotthús-sütike. Kaja kóma. Ledőlhetünk egy szusznyira, mások is tán ezt teszik.

Nem, tévedtem. Dobozos autók kürtölik világgá a fagylalt elérhetőségének lehetőségét.

Nem baj. Már csak pár órát kell kibírnom, és végre megint hétfő!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Furi Farm © 2019